utvonal

View Larger Map

Képke: random déli sziget

nz2

NOW WE'RE SHAKIN' AT THE KNEES - COULD I COME AGAIN PLE-HEAAASE

Az ember akár a természet gyermeke, akár városi kutya mint én, mindenképp kalapot kell, hogy emeljen a déli sziget előtt: kitett magáért a teremteux és egy viszonylag kis területen annyi valóban elképesztő húzással lepi meg az embert, hogy nekem 4 nap is kellett, hogy megunjam és elegem legyen a madárcsiripelésből és a rendszeres aztakurvaezhogynézkizésből. A természeti csodák fejezetet kihagynám, semmi értelme leírni azt amit fényképpel sem lehet visszaadni, hiába pakolja tele a kucksi a picasát.
A road trip első estéjén majdnem kifogyott a benzin, a környező vidék pedig posszumokon és az örökké gyanús madarakon kívül nem sok mindent tartogatott a számunkra... kivéve egy Murchinson nevű települést, ahol ugyan az automata benzinkút nem volt hajlandó elfogadni a kártyánkat, cserébe 5 méterre onnan a sarki kocsma meglepően élénk volt. A szereplők a szokásosak: pár helyi mezőgazdász/ halász, a seriff (jó, egy egyenruhás rendőr), egy-két szörfös mihaszna meg egy tucatnyi átlagnépség. Megkérdeztem bent, hogy merre a következő kút, a kucksi kint félt, a pultos leány elmagyarázta, de mire visszaindultunk volna a kocsihoz, kiszaladt egy harmincas szőke, felajánlani, hogy elvisz minket a kútig és vissza, ha nincs elég benzinünk. Ilyenkor hörögve veri magát a földhöz bennem a kelet európai démon: talán egyszer belepusztul abba a tudatba, hogy a világon máshol van más ars poetica mint hogy dögölj meg a kurva anyád. Megköszöntük, de volt még benzinünk, elmentünk a kútra, persze nem fogadta el a kártyánkat, így hát vissza a cseheaux teraszára és kitartó börbönkólázás vette kezdetét. Kezdetben csak pár pillantással észlelték a jelenlétünket, az ufónyelven beszélő de nagyon jóképű három ifjút, aztán amikor már bent nagyobb volt a buli beinvitáltak, hogy legalább asszisztáljunk hozzá. Az egész ott töltött idő soundtrackje AC/DC és Led Zep volt: miután a férjével és a fél kocsmával együtt végigénekeltek egy maratoni slágert amit rajtunk kívül mindenki kívülről tudott, egy ötvenes nő az orrom előtt rakta be a Thunderstruckot... negyedszerre. Ilyenkor a szívemből egy-két pumpa azonnal ideköltözik.
A trip ezt követő pár napja tájnézegetős volt, tengeri kajakozós meg kempingezős. Queenstownba tegnap, azaz 17-én érkeztünk és egy idilli reggelizés volt az antrénk a városba: napsütés, csiripelés, kutyaszaladgálás, zöld fű, körülöttünk hegyek, Forbidden Bites nevű vámpírmotívumos reggelizőhely és egy ígéretes új város: La Plagne és South Park keveréke, persze kiwisen.

FEAR AND LOATHING IN AOTEAROA

DEC 9:

Wellington fővárosra jellemző, hogy a politikai és közigazgatási szféra központja, Helen Clark szoci miniszterelnök idei vereségéig (ami többciklusos regnálásnak vetett véget) nagy készséggel becézték az aucklandiek Helengradnak, nyilván visszavágásból azért, mert az ország többi része őket nemes egyszerűséggel Jafa-knak, azaz Just Another Fucking Aucklander-nek hívja. Ennek volt köszönhető, hogy a James és három, a méhkasban dolgozó ismerősével döntöttünk úgy, hogy megnézzük mit ad a város szórakozásügyileg egy szerda este. Helen nevű barátját már ismertük a múlt pénteki aljasodásból, szerda este pedig a San Francisco Bath House nevű klubban, pultzárás előtt egy fél órával megismerhettünk egy idősebb házaspárt: a kifogástalan gyarmarosító kinézetű Peter-t, aki a hatvanas évek Barcelonájában élte meg a nagy tengerentúli tapasztalatszerzését (az itt délen tradíciónak számító Great OE-t) és a joviális ittas angolszász karikatúrájaként emelte az est fényét és feleségét, aki nagyon szeretett minket. A meglepetést haverjuk Andrew jelentette, akiről ha a bemutatkozásnál nem derült volna ki azonnal, hogy melegebb ligában evez, akkor az este folyamán róla kiderült dolgok eloszlattak minden kételyt, nevezetesen az, hogy az All Hot Bitches nevű alkalmi tánccsoportban tevékenykedik. Bár amatőr szinten nyomják, elmondása szerint némi minimál sztárságban már volt része, miután egy pincérnő felismerte előkarácsonyi előadásuk, a Rockin' Around the Bitchmas Tree másnapján. A darab sztorija elég szövevényes, a lényeg, amire emlékszem, hogy egy táncos párról szól, akik boldogan élnek és táncolnak, míg a Lower Hutt-i gang girl-ök gonosz bandája szét nem választja őket. Tíz évvel később folytatódik a cselekmény, ekkor Andrew egy lepukkant bárban dolgozik, a dance mojo-jának annyi, ám a lány megtalálja és meglesi őt, férfinak álcázva magát, ami úgy néz ki, hogy normális női ruhában van, plusz szakáll. Valamiért kell egy kis idő míg egymásra találnak, de végül megtörténik, miközben szintén valamiért belibben Tina Turner és a We Don't Need Another Hero-t énekli, a Lower Hutt-i kurvák korusával. Mire a szinopszis végére ért, már a második bárt zárták ránk a valóban nem túl krézi szerda esti Wellingtonban, így nme maradt más hátra mint a város egyik színfoltjába (=kétes hírű kocsmájába) látogatni a Cuba streeten. Mikor beléptünk épp egy maori énekelte - meglepően meggyőzően - Lenny Kravitztől a It Ain't Over-t az amúgy szinte üresen kongó helyen. Miközben rendeltünk, a Helen megsúgta nekem, hogy ugyan a kocsma elsősorban transzvesztiták, bandatagok és egyéb low-life-ok gyűjtőhelyeként ismert, hosszú évek során eddig egy embert látott a helyről kiutasítást nyerni, természetesen a James-t, de őt háromszor is. Andrew ekkor azonban már pattant is a színpadra, hogy elnyomjon valami általam ismeretlen, minden bizonnyal gay kultusznak örvendő diszkószámot, a helyen tartózkodó asztaltársaság kezdeti megrökönyödésére, majd végül szolid tapsára. Az est a Courtney-n végződött (azt a környéket jobban szeretjük mert egyértelműbbek a nemek) egy minibar nevű helyen, ami ugyanaz mint a pénteki El Horno (hahaha) csak 3 méterrel arrébb. Kicsi, szűk, cserébe asztalontáncolós. Sajnos másnap kelni kellett mert ki kellett csekkolni és délután indult a gép Christchurchbe.

DEC 10:

Természetesen nélkülünk. A délutáni dugó nem lett beleszámítva a nappali tervekbe, így ugyan beestünk a gép indulása előtt 15 perccel a reptérre, már csak a következő járatra vehettünk pótjegyet. Volt tehát időnk felfedezni a helyet, végül pedig felszállás és eseménytelen rövid út után Christchurchben találtuk magunkat. A James kifejezetten gyűlöli ezt a várost, ami a déli sziget legnagyobbika, szerinte redneck faszfejek lakják és nyúzéland Texas-a. Az első bárélményünk aznap este nem cáfolt rá erre a teóriára: ugyan korántsem olyan paraszt népség mint otthon bármelyik külvárosi kocsmában, azért az extravertált kozmopolita közvetlenség kevésbé vetette meg itt a lábát mint mondjuk Aucklandben vagy a fővárosban. Legalábbis a levegőben tapintható hangulat ezt sugallta. A másnapi dizsiest ugyanakkor a város egy másik arcát tárta elénk és akár Ibizán is lehettünk volna: a Shooter's nevű necces helyen, helyi szokás szerint fél 12-ig akciós italokkal gargarizáltunk, óriáskivetítő, négerzene, rengeteg emberrel. Az ezt megelőző frusztunkat folytottuk viszkikólákba: megkíséreltünk moziba menni, de zavar támadt a gépezetben és sikerült a város másik végében lévő multiplexben kikötni, aminek csak a tulajdonosa egyezik az amúgy a hostelünk melletti utcában található kissebb Regent moziéval, ahova vettük neten a jegyet. Miután ez kiderült, legyőzve és megtörten bandukoltunk vissza a hostel fele, de még próba szerencse alapon betértünk a Regent-be a filmünk kezdete után jó 40 perccel, hátha valamit meg lehet dílelni (ez a gondolkodás az itt töltött 2 hét szüleménye, otthon természetesen NEM lehet dílelni semmit). Ennek mondanom sem kell, hogy az lett az eredménye, hogy a nagyon kedves ázsiai kasszásbige fogta a Bobo kártyáját és egyenként visszapakolta rá a három 15 dolcsis mozijegy árát. Azt hiszem ehhez nem kell semmi kommentárt fűzni. Mi meg sem lepődtünk.

maruia-queenstown

View Larger Map

hetfo

View Larger Map

vasarnap

View Larger Map
kajakozas a tengeren az abel tasman nemzeti parkban :)

pentek-szombat

View Larger Map

Képke: Hong Kong - Auckland - Wellington

nz oz trip

wellington

tegnapi utvonal

View Larger Map

wellington

mai utvonal

View Larger Map

"NOW THAT'S A NICE JUMPA'!"

Wellingtonban nem győzzük idézni az Ákos ismerősének egy ismerősét, akinek egyszer úgy sikerült jellemeznie a város aktivitási szintjét, hogy "Kalocsában nagyobb a pörgés". Így valahányszor beülünk a sok ötdolláros-reggelis kávézó közül az egyikbe vagy látjuk, hogy már este nyolckor telnek meg a központban egymás hegyén hátán található szórakozóhelyek, elmorzsolunk egy könycseppet azért amiért közel a harminchoz még nem tapasztalhattuk meg bács-kiskun riójának karneváli hangulatát. Addig amíg meg nem valósul ez az álom, vígasztalódunk a kiwi fővárossal és visszafogott tempójú partiszcénájával.
Az első este még moderált sörözéses viszkizés volt Jimikével, másnap megjött a hobbitgyerek, aki pár órával később az X-Base alagsorában bömbölő dizsi mellett egész egyszerűen lefordult a székről, amin 24 órás repülőzés után nem is nagyon van mit csodálni. Amúgy is a péntekre tartogattuk a mojo-t, addig főleg turizmó és császkálás volt napirenden. Valamelyik nap elmentünk fókát szagolni sziklákhoz. Jó kétórás út volt, megittuk Feathersonban életünk legjobb kávéját, a kucksi pedig ráment a neves újzélensi marhasztékre. Negyven perccel később már életünk LEGHOSSZABB lépcsejét róttuk LOL, fából volt és egyenes. Sikerrel jártunk, a nikotinpanda aggasztó tüdőhangja ellenére amit a csúcson hallatott, ahol egy világítótorony volt és ahonnan kedvünkre fényképezénk naplementét. Bár mindhárman elfogadtuk, hogy fókát nem fogunk látni, egy sziklás partrészen végül találtunk egyet, dagadt volt és visszautasító attitűdű. A helyiek által emlegetett fókaszag penetráns de elviselhető, olyan mintha gépolaj rohadna. A példány amibe belefutottunk két szikla közt minden hirtelenebb mozdulatunkra elkezdett hőbörögni, de elsősorban csak a területét védte, nem fogván fel hogy nekünk egyáltalán nem kell a büdös partszakasza, csak képeket akarunk. Járkáltunk még ott egy darabig, ugrálgattuk a sziklákat, szívünkben némi feszültséggel azért, mert a fóka alapvetően nagy és vad. A legjobb az volt amikor a kucksi ráhoppant az egyik sötét szikladarabra, aminek a széle egyszercsak megmozdult és hörgött: a baroN ott állt a fóka mellett!! Le is fényképeztük a szerencsétlent.
A fővárosban nincs fóka de ettől még kíváló hely. Számunkra elsősorban a tengerparti feel ami megnyerő és a kalocsai nightilfe. Tegnap a Jimivel és kis csapatával csináltunk egy jó 8 órás bárlátogatást a belvárosban, diszkrétnek indult az X-base-ben (egy szomszédos backpackeres hostel, saját bárral, minden este új special-lel bár a szerdai négydolláros estét überelnie lehetetlen lesz: minden ital négy dolcsi, MINDEN ital), majd lassan elfajult. Jó volt rájönni arra, hogy a kalocsát emlegető gyerek tényleg egy idióta barom, nem csak a szakálla és a tiszacipős szerkója utalt arra, hogy egy béna fasz. Az utolsó állomáson, egy tömött, hosszúpultos pokol bugyrában főleg a Jamesszel voltam elfoglalva mert hat év az hat év, hivogattuk egymást viszkikólákra az őrület tengerének közepén, míg a bobo állásajánlatot kapott, a kucksi meg elbaltázott egy helyes ferdeszeműt, az idióta.
Nappal, normális korülmények között a város egy csoda. Öregek nincsenek, koldus kettő van itt is, abból az egyik egy bolond ausztrál aborigén aki ahhoz is túl készen van, hogy kéregessen. Sokat eszünk a Burger Fuelban és kezdjük átvenni a helyi lakosság tempaját: mindenki szemmel láthatólag mindent leszar. Itt a tenger, vannak dombok, a város ugy néz ki mint san francisco, csak itt nincs osztrák kormányzó és 12 nap éves szabi. Az emberek tengerparti életmódra vannak berendezkedve, mindenki laid back, mégsem álmos vagy mediterrán. Wellington egy főváros és bár az adminisztratív attitűd a Méhkasnak becézett parlamentből nem igazán csorog át az olykor inkább üdülőtelep jellegű városközpontba, rendelkezik egy nagyváros összes pozitívumával, nyugati aluljáró és mammut nélkül. Az üzleti központ inkább Auckland, újzéland los angeles-e, míg wellington a cuki friszkó, kevesebb kocsival és több alterossal. És míg a napsütötte dombok és a viktoriánus házak tövében is jól mutat a fekete obituary-s kapucnis (láttam olyat), az ittlakók többsége a strandpapucs rövidgatya poló kombó mentén éli ki öltözködési fantáziáit. Újzéland problematikus klímájára jellemző módon gyakori a strandpapucs, rövidgatya/szoknya, szőrmés kapucnis dzseki kombináció.
A kaja annyi mint otthon, persze sokkal jobb és vátozatosabb, a pia kicsit drágább, az alkohol finanszírozható ha az ember nyitva tartja a szemét a négydolláros special-ökre és társaikra. Reggelizni lehet britesen 5 dolcsiért, egy kávé hozzá 4, egy narancslé szintén 4.
Az ittlakók hozzáállását a legjobban talán az a jelenet tükrözi amit a courtnay place-en láttunk kajálás közben: egy maori dugódani bóklászott melegitőben befele a központ felé, elhúzott mellette egy harmincas biciklis aki csak annyit kurjantott felé, hogy "Now that's a nice jumper!" és vigyorogva tovatekert.

AUCKLAND 2

Aucklandben eltöltött utolsó napunkon találkoztunk a kucksi egy ismerősének ismerősével: egy Áron nevű gyerek, pár éve él a városban. Reggel felszedett egy kopott Toyotával amit az első újzálandi főnökétől kapott (???) és elvitt minket az aucklandi "szoros" mindkét oldalára: az east beach egy széles, strand jellegű tengerpart, ahol a helyiek dobálgatják a rögbilabdát és tespednek a fűben és a parton. Én belegázoltam az óceánba, ami elsőre kissé mérésznek tűnt, de a szervezet meglepően gyorsan hozzászokik a hideghez és onnantól kezdve már csak a cápa rögeszméje kísért pancsolás közben. Tudom, hogy csak a gyerekek és a buzik pancsolnak, de miután 5 napja duplaágyon alszom a kucksival, nekem már mindegy. Erre a partra néz egy magaslatról az említett főnök villája, ahova a magyar gyerek ment interjúzni először. Egyből felvette az arc és onnantól kezdve a gyerek ott lakott, a partra néző üvegajtós teraszos kéróban, full ellátás, vitték mindenhova, azt hiszem ez sokat elmond a helyi mentalitásról. Ezután átkrúzoltunk a west beachre, ahol "dramatikus" látkép fogadott minket. Olyan hely amit az ember könnyes szemmel fényképez (pedig én megrögzött városlakó vagyok és köpöm a falut), de az Áron gyerek csak legyintett, hogy ez még semmi, meg déli sziget meg miegymás. A west beach inkább szörfös hely, sziklás-fodros hullámos hangulat, ott költ a helyi túzokmadár, fényképeztem is egy párat míg meg nem unták és telibe nem szarták világosszürke kapucnisomat. Amikor még csak világos bézs szarral fröcsköltek le röptükben még nevettem a hely báján hogy hahaha, meg magamon hogy mekkora balfék vagyok, aztán jött valami májer nagyobb szárnyú magabiztos csőrű amelyik barnát szart, na akkor úgy döntöttünk, hogy naplemente ide vagy oda, ideje lépni. Hazavezettünk az Áron lakásába, pontosabban a belvárosi campuson kapott kétszemélyes kéróba, ahonnan a teraszról az egész város kéznyújtásnyira tárul az ember elé, de inkább nem részletezem, elkerülendő a kolbászos kerítsés szindrómát. Az orosz lakótársnővel és egy kajmán szigeteki barátnőjével megittunk egy sört majd egy belvárosi teraszon végeztük ahonnan megfigyelhettük a szombat esti partiszcénát. Ami zavarbaejtően brit volt: ordenárén öltözködő, fejhangon sípoló részeg mangalicák, akik télen is prostituáltjelmezben támolyognak ki a taxiból a klub előtt, illetve felhajtott galléros, lényegesen szolidabb hímtársaik. A csajok közül nyilván mindegyik Londonba akar menni tanulni és megkockáztatom, hogy teljes kiszolgáltatottságik isznak vagy legalábbis törekednek erre. Intenzívebben még nem másztunk bele ebbe az ügybe, azt wellingtonra tartogatjuk. Mármint a szcénába, nem a részeg mangalicákba.
Másnap felmartuk a kocsit a Hertznél, teljesen lényegtelen de egy világoskék mazda hármas, én ugyan leszarom de a kucksi vinnyog az örömtől, és elindultunk Tauranga felé. Izgalmas az ismerkedés a baloldali közlekedéssel, a kocsi természetesen automata, hogy legalább erre ne kelljen figyelni. A kapcsolók is a másik oldalon vannak, így minden kanyarodás járó ablaktörlővel történik, de apránként azért átáll a hülyegyerek.
Taurangában felhívtuk egy bp-i kiwi ismerősünk anyját, akihez jöttünk látogatóba. A házban épp szűk családi lazulás folyt a teraszon, egyből a kezünkbe nyomtak egy sört, és bár vadidegenekről van szó, azt hitték, hogy 3 hétig maradunk náluk és kifejezetten csalódtak amikor megtudták, hogy csak ottalszunk egyszer. Késő estig ment a teraszozás, hogy milyen itt, milyen otthon, poénok pornóról és adórendszerekről, stb. Az első esténk egy kiwi háztartásban.

AUCKLAND 1

Rövid és felszínes alvások és egy amúgy eseménytelen repülőút után viszonylag simán haladtuk át a vámon, mivel az új laptop dobozától már hong kongban sikerült megszabadulni, unagi. A kucksinak ekkor eszébe jutott a fecától utolsó pillanatban ajándékba kapott DIÓ, ami természetesen a lefóliázott táska mélyén lapult és laza bírság / börtönbüntetés igéretét hordozta magában, a szigetre ugyanis szigorúan tilos bármi organikus akármit, gyümölcsöt, élelmiszert vagy strandpapucsot bevinni. A DIÓ tehát meghosszabbította a kijutást de 40 perccel később már a taxiban ültünk és kómásan araszoltunk a város felé. A kucksi ráizgult egy német rendszámú jobbkormányos VW-re, ezt minden bizonnyal el fogja mesélni mindenkinek, mint ahogyan a telefonáló magyar gyereket is a Queens roadon. A szállás rendben van, a tulaj csaj indiai bevándorló és kedves, maga a ház (és a környezet) nagyon hasonlít kaliforniára. Az első dolog ami feltűnik újzélandon a levegő minősége és az illatok. A helyi hungária körút mellett gyalogolva is már-már giccses bukét áraszt a sok zöld, virágbokor, meg mindenféle más botanikai megfejtés. A másik jellegzetesség a színek élénksége, a harmadik a levegő hőmérsékletének hirtelen változása. A fogadósunk is megosztotta velünk az aucklandi mondást mely szerint ha nem tetszik az időjárás, várj öt percet.
A város majdnem amerikai. A koncentrált üzleti negyed egyértelműen angolszász jellegű, a "dimbes-dombos" utcák és a gyakori viktoriánus építkezés pedig nagyon friszkós (ahh). Ugyanakkor amikor az ember azt hinné, hogy, mindig van valami ami emlkékezteti arra, hogy nem. A kocsik, a négerek hiánya, a tisztaság és az ékszéént. Meg kevés az őrült.
Ma van a második egész napunk a városban és pár dolgot sikerült már leszűrni. Az egyik, hogy Aucklandet nem a gyalogosoknak találták ki. LA-vel ellentétben nem a távolságok vagy a tömegközlekedés hiánya miatt érződik ez, hanem mert gyalogosként az ember úgy érzi, átjutni BÁRMILYEN méretű úttesten átkelni megtiszteltetés, sőt ajándék, amire átlagban 3 percet kell várni. Az autósok mégcsak nem is parasztok és nincs feltűnően sok belőlük: egyszerűen az történik, hogy ritkán kap zöldet a gyalogos, hiába nyomkodja a tenyérnyi méretű gombot.
Ezt leszámítva sok belekötni való nincs Aucklandben. Kis távolságok - ha ráérsz zebrázni - tenger, fullos levegőminőség, zöldellés mindenütt, van fenyő meg pálma, udvarias, kiegyensúlyozott emberek, nyilvánvaló jólét, jó dizájn. Tegnap egy gyilkosság volt a Herald címlapján. Se nem híres ember, se nem különös kegyetlenséggel, egyszerűen csak megöltek valakit. Megkockáztatom, ha valakivel bunkózna egy kidobó, az is minimum kisbetűsként landolna a legnagyobb napilap címlapján. Egyszóval sok para nincs: a maorik nem páriák csak kigyúrtak, cserébe nem primitívek: nekik elég a velük született ábrázatukkal megjelenniük ahhoz, hogy bárhol kuss legyen: nem hordozzák magukban a magyar suttyók péniszkomplexusát. Koldus azt hiszem kettő van a városban.
Ehhez a képhez hozzátartozik persze, hogy 2 nap után csak benyomásokról beszélhetünk - lásd külföldi turistát aki szerint budapest "csodálatos". Alapvető lazaság és jóindulat sugárzik az itt élőkből, akik úgy tűnik egy elég egyszerű alapszabály mentén élek: minek bunkózni ha nem kell. Magyarként az ember ezt elsőre nem feltétlenül érti, kicsit úgy érzi magát mint amikor a vietnámi veterán verejtékezve ül fel valami lidércnyomásból: kell egy kis idő míg lenyugszik. Visszaolvasva ezt, kissé olyannak tűnhet a hely mint egy skandináv patika, de nem így van: határozottan angolszász, az emberek stílusa és attítűdje is, nem csak az épitészet: az enyhén puccos kikötői étteremben a mellkasvarrásos hátrazselézett hajú pincér simán what can i do for you guyz, sorry for keeping you waiting -ezik (2 perce ültünk le és én intettem neki), szóval az őszintétlen uraságomozás és a szerepjátékozás kimarad. Ettől függetlenül még kétszer elnézést kért amiért nekem kellett odahívnom az elején.

HONG KONG TRANSIT

Hong Kong egy hatalmas, világváros méretű Chinatown. Leszámítva azt, hogy az európai etnikai kissebbség itt nem halszagú százforintos boltokkal tarkított, túlzsúfolt városrészben seftel, hanem a megalomániájában is már túlzásnak számító üzleti felhőkarcoló-negyedben. Ott magabiztosan suhannak ebédszünetben a yuppie-k, starbucksszal a kézben bájolognak a széparcú, magassarkúban is max állig érő helyi multidroid alkalmazottlányokkal. Bár a városból tényleg csak pár órát sikerült látni, az etnikai leosztás logikus és nyilvánvaló: minél szettyóbb a környék, annál kínaibb az összetétel, megkockáztatom azt is, hogy a ferdeszemű helyiek között is érvényes az, hogy aki elég régóta hong-kongi, májerebb lesz a szecsuánból 4 hónapja beszökött parasztnál. Számítógépvásárlási szándékkal taxiztunk be a városba és bár ki volt írva, hogy 330-as fix árral visznek a Wang Chaihoz, ami a helyi... mondjuk teréz körút, rákérdezésnél közölte, hogy hát az trefikfüggő, de valószínüleg 370 körül lesz. Legalábbis ezt sikerült leszürni a förtelmes enrishből amit reptéri taxis létére produkált. Érkezéskor kiderült, hogy nem hazudott és az amúgy relatíve sima forgalom ellenére ráfizettük jó 40 honkongi dollárt. Wang Chaion az utcák a lehetetlenségig zsúfoltak és gyakorlatilag mindent lehet kapni, az egyáltalán nem olcsóbb digitális cuccoktól kezdve, a várost teljes pompájában ábrázoló keretes szarokon keresztül a gyanús helyi finomságokig mindent. Nekem a bóklászás tortúra volt a begyulladt izületeim miatt, ezért kihagynám a részleteket. A kucksi megvette a gépét és és rövid megszakítás után visszamásztunk a reptérre. Légkondis kurvagyors vonattal ami pontosan fele volt a taxi árának.
A reptér hatalmas de nem rideg, meg is tiszteltem egy kiadós antalozással, bár a wc kissé szettyó volt.

wellington

az internet ebben az orszagban egy nagy rakas szar! NINCS ingyen wifi SEHOL! a kulfold borzalmasan lassu, ketsegbeejto! :((

View Larger Map

wellington

megerkeztunk wellingtonba taurangabol. az ut eleg hosszu volt autopalya nelkul.
eleg szar itt a net amugy eleg nehez igy minden nap postolni...

View Larger Map