AUCKLAND 1

Rövid és felszínes alvások és egy amúgy eseménytelen repülőút után viszonylag simán haladtuk át a vámon, mivel az új laptop dobozától már hong kongban sikerült megszabadulni, unagi. A kucksinak ekkor eszébe jutott a fecától utolsó pillanatban ajándékba kapott DIÓ, ami természetesen a lefóliázott táska mélyén lapult és laza bírság / börtönbüntetés igéretét hordozta magában, a szigetre ugyanis szigorúan tilos bármi organikus akármit, gyümölcsöt, élelmiszert vagy strandpapucsot bevinni. A DIÓ tehát meghosszabbította a kijutást de 40 perccel később már a taxiban ültünk és kómásan araszoltunk a város felé. A kucksi ráizgult egy német rendszámú jobbkormányos VW-re, ezt minden bizonnyal el fogja mesélni mindenkinek, mint ahogyan a telefonáló magyar gyereket is a Queens roadon. A szállás rendben van, a tulaj csaj indiai bevándorló és kedves, maga a ház (és a környezet) nagyon hasonlít kaliforniára. Az első dolog ami feltűnik újzélandon a levegő minősége és az illatok. A helyi hungária körút mellett gyalogolva is már-már giccses bukét áraszt a sok zöld, virágbokor, meg mindenféle más botanikai megfejtés. A másik jellegzetesség a színek élénksége, a harmadik a levegő hőmérsékletének hirtelen változása. A fogadósunk is megosztotta velünk az aucklandi mondást mely szerint ha nem tetszik az időjárás, várj öt percet.
A város majdnem amerikai. A koncentrált üzleti negyed egyértelműen angolszász jellegű, a "dimbes-dombos" utcák és a gyakori viktoriánus építkezés pedig nagyon friszkós (ahh). Ugyanakkor amikor az ember azt hinné, hogy, mindig van valami ami emlkékezteti arra, hogy nem. A kocsik, a négerek hiánya, a tisztaság és az ékszéént. Meg kevés az őrült.
Ma van a második egész napunk a városban és pár dolgot sikerült már leszűrni. Az egyik, hogy Aucklandet nem a gyalogosoknak találták ki. LA-vel ellentétben nem a távolságok vagy a tömegközlekedés hiánya miatt érződik ez, hanem mert gyalogosként az ember úgy érzi, átjutni BÁRMILYEN méretű úttesten átkelni megtiszteltetés, sőt ajándék, amire átlagban 3 percet kell várni. Az autósok mégcsak nem is parasztok és nincs feltűnően sok belőlük: egyszerűen az történik, hogy ritkán kap zöldet a gyalogos, hiába nyomkodja a tenyérnyi méretű gombot.
Ezt leszámítva sok belekötni való nincs Aucklandben. Kis távolságok - ha ráérsz zebrázni - tenger, fullos levegőminőség, zöldellés mindenütt, van fenyő meg pálma, udvarias, kiegyensúlyozott emberek, nyilvánvaló jólét, jó dizájn. Tegnap egy gyilkosság volt a Herald címlapján. Se nem híres ember, se nem különös kegyetlenséggel, egyszerűen csak megöltek valakit. Megkockáztatom, ha valakivel bunkózna egy kidobó, az is minimum kisbetűsként landolna a legnagyobb napilap címlapján. Egyszóval sok para nincs: a maorik nem páriák csak kigyúrtak, cserébe nem primitívek: nekik elég a velük született ábrázatukkal megjelenniük ahhoz, hogy bárhol kuss legyen: nem hordozzák magukban a magyar suttyók péniszkomplexusát. Koldus azt hiszem kettő van a városban.
Ehhez a képhez hozzátartozik persze, hogy 2 nap után csak benyomásokról beszélhetünk - lásd külföldi turistát aki szerint budapest "csodálatos". Alapvető lazaság és jóindulat sugárzik az itt élőkből, akik úgy tűnik egy elég egyszerű alapszabály mentén élek: minek bunkózni ha nem kell. Magyarként az ember ezt elsőre nem feltétlenül érti, kicsit úgy érzi magát mint amikor a vietnámi veterán verejtékezve ül fel valami lidércnyomásból: kell egy kis idő míg lenyugszik. Visszaolvasva ezt, kissé olyannak tűnhet a hely mint egy skandináv patika, de nem így van: határozottan angolszász, az emberek stílusa és attítűdje is, nem csak az épitészet: az enyhén puccos kikötői étteremben a mellkasvarrásos hátrazselézett hajú pincér simán what can i do for you guyz, sorry for keeping you waiting -ezik (2 perce ültünk le és én intettem neki), szóval az őszintétlen uraságomozás és a szerepjátékozás kimarad. Ettől függetlenül még kétszer elnézést kért amiért nekem kellett odahívnom az elején.