"NOW THAT'S A NICE JUMPA'!"

Wellingtonban nem győzzük idézni az Ákos ismerősének egy ismerősét, akinek egyszer úgy sikerült jellemeznie a város aktivitási szintjét, hogy "Kalocsában nagyobb a pörgés". Így valahányszor beülünk a sok ötdolláros-reggelis kávézó közül az egyikbe vagy látjuk, hogy már este nyolckor telnek meg a központban egymás hegyén hátán található szórakozóhelyek, elmorzsolunk egy könycseppet azért amiért közel a harminchoz még nem tapasztalhattuk meg bács-kiskun riójának karneváli hangulatát. Addig amíg meg nem valósul ez az álom, vígasztalódunk a kiwi fővárossal és visszafogott tempójú partiszcénájával.
Az első este még moderált sörözéses viszkizés volt Jimikével, másnap megjött a hobbitgyerek, aki pár órával később az X-Base alagsorában bömbölő dizsi mellett egész egyszerűen lefordult a székről, amin 24 órás repülőzés után nem is nagyon van mit csodálni. Amúgy is a péntekre tartogattuk a mojo-t, addig főleg turizmó és császkálás volt napirenden. Valamelyik nap elmentünk fókát szagolni sziklákhoz. Jó kétórás út volt, megittuk Feathersonban életünk legjobb kávéját, a kucksi pedig ráment a neves újzélensi marhasztékre. Negyven perccel később már életünk LEGHOSSZABB lépcsejét róttuk LOL, fából volt és egyenes. Sikerrel jártunk, a nikotinpanda aggasztó tüdőhangja ellenére amit a csúcson hallatott, ahol egy világítótorony volt és ahonnan kedvünkre fényképezénk naplementét. Bár mindhárman elfogadtuk, hogy fókát nem fogunk látni, egy sziklás partrészen végül találtunk egyet, dagadt volt és visszautasító attitűdű. A helyiek által emlegetett fókaszag penetráns de elviselhető, olyan mintha gépolaj rohadna. A példány amibe belefutottunk két szikla közt minden hirtelenebb mozdulatunkra elkezdett hőbörögni, de elsősorban csak a területét védte, nem fogván fel hogy nekünk egyáltalán nem kell a büdös partszakasza, csak képeket akarunk. Járkáltunk még ott egy darabig, ugrálgattuk a sziklákat, szívünkben némi feszültséggel azért, mert a fóka alapvetően nagy és vad. A legjobb az volt amikor a kucksi ráhoppant az egyik sötét szikladarabra, aminek a széle egyszercsak megmozdult és hörgött: a baroN ott állt a fóka mellett!! Le is fényképeztük a szerencsétlent.
A fővárosban nincs fóka de ettől még kíváló hely. Számunkra elsősorban a tengerparti feel ami megnyerő és a kalocsai nightilfe. Tegnap a Jimivel és kis csapatával csináltunk egy jó 8 órás bárlátogatást a belvárosban, diszkrétnek indult az X-base-ben (egy szomszédos backpackeres hostel, saját bárral, minden este új special-lel bár a szerdai négydolláros estét überelnie lehetetlen lesz: minden ital négy dolcsi, MINDEN ital), majd lassan elfajult. Jó volt rájönni arra, hogy a kalocsát emlegető gyerek tényleg egy idióta barom, nem csak a szakálla és a tiszacipős szerkója utalt arra, hogy egy béna fasz. Az utolsó állomáson, egy tömött, hosszúpultos pokol bugyrában főleg a Jamesszel voltam elfoglalva mert hat év az hat év, hivogattuk egymást viszkikólákra az őrület tengerének közepén, míg a bobo állásajánlatot kapott, a kucksi meg elbaltázott egy helyes ferdeszeműt, az idióta.
Nappal, normális korülmények között a város egy csoda. Öregek nincsenek, koldus kettő van itt is, abból az egyik egy bolond ausztrál aborigén aki ahhoz is túl készen van, hogy kéregessen. Sokat eszünk a Burger Fuelban és kezdjük átvenni a helyi lakosság tempaját: mindenki szemmel láthatólag mindent leszar. Itt a tenger, vannak dombok, a város ugy néz ki mint san francisco, csak itt nincs osztrák kormányzó és 12 nap éves szabi. Az emberek tengerparti életmódra vannak berendezkedve, mindenki laid back, mégsem álmos vagy mediterrán. Wellington egy főváros és bár az adminisztratív attitűd a Méhkasnak becézett parlamentből nem igazán csorog át az olykor inkább üdülőtelep jellegű városközpontba, rendelkezik egy nagyváros összes pozitívumával, nyugati aluljáró és mammut nélkül. Az üzleti központ inkább Auckland, újzéland los angeles-e, míg wellington a cuki friszkó, kevesebb kocsival és több alterossal. És míg a napsütötte dombok és a viktoriánus házak tövében is jól mutat a fekete obituary-s kapucnis (láttam olyat), az ittlakók többsége a strandpapucs rövidgatya poló kombó mentén éli ki öltözködési fantáziáit. Újzéland problematikus klímájára jellemző módon gyakori a strandpapucs, rövidgatya/szoknya, szőrmés kapucnis dzseki kombináció.
A kaja annyi mint otthon, persze sokkal jobb és vátozatosabb, a pia kicsit drágább, az alkohol finanszírozható ha az ember nyitva tartja a szemét a négydolláros special-ökre és társaikra. Reggelizni lehet britesen 5 dolcsiért, egy kávé hozzá 4, egy narancslé szintén 4.
Az ittlakók hozzáállását a legjobban talán az a jelenet tükrözi amit a courtnay place-en láttunk kajálás közben: egy maori dugódani bóklászott melegitőben befele a központ felé, elhúzott mellette egy harmincas biciklis aki csak annyit kurjantott felé, hogy "Now that's a nice jumper!" és vigyorogva tovatekert.