AUCKLAND 2

Aucklandben eltöltött utolsó napunkon találkoztunk a kucksi egy ismerősének ismerősével: egy Áron nevű gyerek, pár éve él a városban. Reggel felszedett egy kopott Toyotával amit az első újzálandi főnökétől kapott (???) és elvitt minket az aucklandi "szoros" mindkét oldalára: az east beach egy széles, strand jellegű tengerpart, ahol a helyiek dobálgatják a rögbilabdát és tespednek a fűben és a parton. Én belegázoltam az óceánba, ami elsőre kissé mérésznek tűnt, de a szervezet meglepően gyorsan hozzászokik a hideghez és onnantól kezdve már csak a cápa rögeszméje kísért pancsolás közben. Tudom, hogy csak a gyerekek és a buzik pancsolnak, de miután 5 napja duplaágyon alszom a kucksival, nekem már mindegy. Erre a partra néz egy magaslatról az említett főnök villája, ahova a magyar gyerek ment interjúzni először. Egyből felvette az arc és onnantól kezdve a gyerek ott lakott, a partra néző üvegajtós teraszos kéróban, full ellátás, vitték mindenhova, azt hiszem ez sokat elmond a helyi mentalitásról. Ezután átkrúzoltunk a west beachre, ahol "dramatikus" látkép fogadott minket. Olyan hely amit az ember könnyes szemmel fényképez (pedig én megrögzött városlakó vagyok és köpöm a falut), de az Áron gyerek csak legyintett, hogy ez még semmi, meg déli sziget meg miegymás. A west beach inkább szörfös hely, sziklás-fodros hullámos hangulat, ott költ a helyi túzokmadár, fényképeztem is egy párat míg meg nem unták és telibe nem szarták világosszürke kapucnisomat. Amikor még csak világos bézs szarral fröcsköltek le röptükben még nevettem a hely báján hogy hahaha, meg magamon hogy mekkora balfék vagyok, aztán jött valami májer nagyobb szárnyú magabiztos csőrű amelyik barnát szart, na akkor úgy döntöttünk, hogy naplemente ide vagy oda, ideje lépni. Hazavezettünk az Áron lakásába, pontosabban a belvárosi campuson kapott kétszemélyes kéróba, ahonnan a teraszról az egész város kéznyújtásnyira tárul az ember elé, de inkább nem részletezem, elkerülendő a kolbászos kerítsés szindrómát. Az orosz lakótársnővel és egy kajmán szigeteki barátnőjével megittunk egy sört majd egy belvárosi teraszon végeztük ahonnan megfigyelhettük a szombat esti partiszcénát. Ami zavarbaejtően brit volt: ordenárén öltözködő, fejhangon sípoló részeg mangalicák, akik télen is prostituáltjelmezben támolyognak ki a taxiból a klub előtt, illetve felhajtott galléros, lényegesen szolidabb hímtársaik. A csajok közül nyilván mindegyik Londonba akar menni tanulni és megkockáztatom, hogy teljes kiszolgáltatottságik isznak vagy legalábbis törekednek erre. Intenzívebben még nem másztunk bele ebbe az ügybe, azt wellingtonra tartogatjuk. Mármint a szcénába, nem a részeg mangalicákba.
Másnap felmartuk a kocsit a Hertznél, teljesen lényegtelen de egy világoskék mazda hármas, én ugyan leszarom de a kucksi vinnyog az örömtől, és elindultunk Tauranga felé. Izgalmas az ismerkedés a baloldali közlekedéssel, a kocsi természetesen automata, hogy legalább erre ne kelljen figyelni. A kapcsolók is a másik oldalon vannak, így minden kanyarodás járó ablaktörlővel történik, de apránként azért átáll a hülyegyerek.
Taurangában felhívtuk egy bp-i kiwi ismerősünk anyját, akihez jöttünk látogatóba. A házban épp szűk családi lazulás folyt a teraszon, egyből a kezünkbe nyomtak egy sört, és bár vadidegenekről van szó, azt hitték, hogy 3 hétig maradunk náluk és kifejezetten csalódtak amikor megtudták, hogy csak ottalszunk egyszer. Késő estig ment a teraszozás, hogy milyen itt, milyen otthon, poénok pornóról és adórendszerekről, stb. Az első esténk egy kiwi háztartásban.